Nógrád Megyei Területfejlesztési TanácsA megyei területfejlesztési tanácsokat a területfejlesztésről és rendezésről szóló 1996. évi XXI. tv. hozta létre. Nógrád megyében a testület 1996. június 21-én alakult meg, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően tizennégy fővel. Az elmúlt tizenkét évben a testület összetétele a törvény módosítása, illetve az önkormányzati választások következtében többször változott. Az 1999. évi törvénymódosítás szerint a megyei területfejlesztési tanácsok jelenleg nyolc szavazati jogú taggal működnek. A megyeszékhely polgármestere mellett további tagok: kistérségi társulások képviselői (3 fő), a mezőgazdasági szakigazgatási szerv vezetője, a regionális idegenforgalmi bizottság képviselője, valamint a területfejlesztésért felelős miniszter képviselője (1-1 fő). A tanács elnöke a mindenkori megyei közgyűlési elnök.
A testületnek más – nem szavazati jogú – tagjai is vannak, akik a további kistérségeket, gazdasági kamarákat, civil szervezeteket, illetve más szervezeteket képviselnek.
A Tanács feladata: A megyei területfejlesztési tanácsok feladatát, jogkörét és eszközét, a törvény határozza meg. Az alapításkor és azt követően 2003-ig, rendelkezett átengedett központi forrásokkal, melyekkel pályázati támogatás keretében ösztönözte egyes területpolitikai célok megvalósítását. 2004-től a testületnek ez a lehetősége megszűnt, ezáltal beavatkozási lehetősége beszűkült.
A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács alapításától kezdve jelentős feladatokat valósított meg. Elkészítette a megye tíz évre szóló területfejlesztési koncepcióját, majd az 1997-99 illetve 2000-es évekre vonatkozó programjait. Javaslatot készített a Salgótarján–Bátonyterenye Vállalkozási Övezet kijelölésére. Elkészítette a megye közlekedésfejlesztési koncepcióját, a határmenti térség (Losonc–Salgótarján) urbanisztikai tanulmánytervét, a megye innovációs stratégiáját. Elfogadta a munkaszervezetének vezetésével alakult konzorcium által készített megyei foglalkoztatási stratégiát.
A kistérségek fejlesztésének segítésére legutóbb munkaszervezetével elkészíttette a rétsági kistérség fejlesztési programját.
A megyei területfejlesztési tanács legnagyobb feladata volt az 1997-2003 között lebonyolított felzárkóztatási program előkészítése és lebonyolítása. A program keretében – az alaptámogatási kerettel együtt – összesen 16,4 Mrd Ft. támogatási összegről lehetett dönteni. Összesen közel 3700 projekt részesült támogatásban, a fejlesztések összértéke mintegy 86 Mrd Ft. A program időarányos megvalósításáról 2005-ben készült értékelés, mely megállapította, hogy az sikeres volt, de a teljes felzárkóztatáshoz nem volt elégséges.
A Tanács tisztségviselői és tagjai:
A legutóbbi önkormányzati választások után, 2006. év végén alakult újjá a testület, az alábbi résztvevőkkel:
Elnök:- Becsó Zsolt
Nógrád Megye Önkormányzata Közgyűlésének elnöke
(Salgótarján, Rákóczi út 36.
Telefon: 32-620-275)
Alelnök:- Székyné dr. Sztrémi Melinda
Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere
(Salgótarján, Múzeum tér 1.
Telefon: 32-417-255)
Tagok:- Medvácz Lajos
Balassagyarmat Város polgármestere
(Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 12.
Telefon: 35-505-900)
- Mezőfi Zoltán János
Rétság Város polgármestere
(Rétság, Rákóczi út 20-22.
Telefon: 35-550-100)
- Vincze László
Salgótarján Kistérségi képviselő
Mátraszele Község polgármestere
(Mátraszele, Szabadság út 65.
Telefon: 32-340-122)
- Urbán Réka
Minisztériumi képviselő
KKH koordinátor - Balassagyarmat, Kistérségi Koordinációs Hálózat
(Balassagyarmat
Telefon: 20-467-9305)
- Varga László
FVM Nm-i Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vezetője
(Salgótarján, Baglyasi út 2.
Telefon: 32-310-710)
- Fekete Csaba
Regionális Idegenforgalmi Bizottsági képviselő
(Salgótarján, Rákóczi út 180.
Telefon: 32-441-270)
Szavazati joggal nem rendelkező tagok:- dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, Szécsény polgármestere
- Sisák Imre, Pásztó polgármestere
- Lavajné Dóka Éva, Bátonyterenye polgármestere
- dr. Tordai Péter, Nm-i Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
- dr. Körmendi József, Nm-i Agrárkamara titkára
- Brunda Gusztáv, Nm-i Civilfórum képviselője
A Tanács üléseire további állandó meghívottak:- NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség
- a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Zrt.
- a MÁK Regionális Szervezetének képviselője
- az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ St-i kirendeltségének vezetői
A Tanács megalakulásának 5. évfordulójának alkalmából, a testület kétfokozatú emlékérmet alapított, a megye fejlesztésében végzett munka elismerésére.
Bronz fokozatban eddig 28 személy részesült.
Ezüst fokozatott kapott:
2001. évben:
- Becsó Zsolt, a Tanács elnöke
- Puszta Béla, a Tanács alelnöke
- Smitnya Sándor, a Tanács alapító elnöke
- dr. Szaló Péter, helyettes államtitkár
- Szala Endre, minisztériumi főosztályvezető
- dr. Ódor Ferenc, Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke
- Soós Tamás, Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke
- dr. Jozef Murgos, a NEOGRADIENSIS Eurorégió elnöke
- Francsics László, régióigazgató
- Holles Miklós, Nm-i Területfejlesztési Ügynökség Kht. igazgatója
2002. évben:
- dr. Kathrin Peters, (angol tanácsadó) az SQW projektvezetője
A megyei területfejlesztési tanács a munkaszervezeti feladatainak ellátására 1996. augusztus hóban
közhasznú társaságot alapított, mely 1996. szeptember 1-jén kezdte meg tevékenységét.

Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács
Programok